Az ez egyik érdekes dolog a Facebook-on, hogy amint belépsz, 5 percen belül biztosan találsz valami hatalmas bölcsességet az üzenőfalon. Az emberek egyszerűen szeretik az ilyesmit, megosztják, idézik, lájkolják. 

Némelyik valóban elgondolkodtató, némelyik meg inkább olyan, mint a horoszkóp: ha pont eltalálja a hangulatodat, a szituációt, amiben vagy, esetleg épp választ ad egy általad keresett kérdésre, akkor mennyire igaz! Ha meg nem, akkor csak egy kis butaság.

Pár napja láttam egy érdekes gondolatot, ahogy görgettem lefelé:

„Nem számít mennyire vagy jó nő. Soha nem leszel elég annak a férfinak, aki nem áll készen”.

Valóban elgondolkodtató, bár a „jó nő” helyére mindenképpen behelyettesíthető a „jó pasi” és a „férfinak” helyébe a „nőnek”. Nem igaz?

Hiszen, mindegy, hogy ki az, aki szakítás után van, ha még nem tudta lezárni, feldolgozni önmagában az előző fejezetet, akkor annak senki sem lesz elég jó, elég szép. Teljesen mindegy mennyi idő telt el az ex óta.

Több ilyen történetet hallottam mostanában. Harmincas, negyvenes egyedülálló nők, férfiak új kapcsolatba kezdenek. Az új társ nemrég vált el. A házasság végleg megromlott, nincs visszaút.

Az új kapcsolat mégsem alakul semerre, a partner zárkózott, nem tudja, mit akar, nem tudja akar-e egyáltalán valamit. Úgy tűnik, mintha a csinos, okos új barátnő vagy a jóképű, kedves, önzetlen új barát nem felelne meg neki.

Miért nem örül, hogy ilyen párra lelt?

Talán mert az emberek ilyenkor egy egész történethez vágyódnak vissza. A megszokott szituációhoz, életritmushoz, környezethez. Nem csak egy másik emberhez. Talán ez is amolyan „komfort zóna” probléma lehet? Beleszokunk egy életbe, amiben megvan a társ, az időbeosztás, a hely, ahol és ahogyan éljük a mindennapokat és nem szeretünk a mi kis világunkból kilépni.

Akit elhagynak, akivel szakítanak, annak pedig muszáj.

És mit tesznek a legtöbben ilyen esetben? Szeretnék mielőbb újra megosztani valakivel az életüket, ismét társat találni és felépíteni a saját kis „komfort zónájukat”.

Sajnos sokan túl gyorsan.

Ha még a fejükben a régi emlékekhez, helyzetekhez és talán személyhez való visszavágyódás motoszkál, akkor jön el a fenti idézet nagy igazsága. Ekkor fog az új személy, aki belépett az életükbe csak egy idegennek, zavaró valakinek tűnni. Mert ő nem ugyanaz. Ő másképp beszél, másképp érint meg, más dolgokon nevet. Ilyenkor az fel sem tűnik, hogy szebb, okosabb, önzetlenebb, mint az előző társ. Vagy ha fel is tűnik, nem számít. Mert ő egyszerűen csak más!

Aki nem áll készen, annak mindegy, hogy az útjába akadt valaki, aki szebb, jobb, akkor sem fog egyik napról a másikra szerelembe esni. Hiszen még a régi életét siratja.

Eközben az új partner, aki igyekszik mindent beleadni, csak áll értetlenül a helyzet előtt.

Természetesen önmagában keresve a hibát. Mi lehet a baj?

Az önbizalomnak persze nem tesz jót a bizonytalanság. Vannak, akik feladják. Ők azok, akik tisztában vannak azzal, mennyit érnek, és ha a másiknak ez nem kell, vagy nem elég, akkor odébb állnak. Vannak, akik nem hátrálnak, mert bár ők is tudják, hogy mennyit ének, mégsem biztosak benne, hogy mindent jól csinálnak, hogy tényleg elég jók-e?

Ekkor jön a megfelelési és bizonyítási kényszer. „Akkor is én vagyok a jobb! Akkor is be fogja látni, hogy mennyivel jobb velem… hiszen sokkal szebb vagyok, okosabb is… Vagy mégsem? Tényleg nem vagyok elég jó?”

Valójában csak arról van szó, hogy rossz helyen és rossz időben találkozott két ember. A kettő közül az egyik még nem állt készen egy új kapcsolatra.

Igaz, legtöbb esetben ezzel ő maga sincs tisztában. Egyszerűen csak a belső hiányt akarja pótolni. Ha megkérdezik tőle, vagy akár ő magától, hogy az előző kapcsolatot teljesen lezárta-e, nagy valószínűséggel azonnal igennel felel. Mert a szándéka megvan. De nem képes rá.

Hogy érdemes-e mégis kitartani, bizonyítani?

Aki biztos benne, hogy el tudja feledtetni a másikkal a bánatát, aki annyira biztos önmagában, akinek annyira kell a másik, annak igen. 

De nehéz dolga lesz! A másik elfogadhatja őt, mint ahogy elfogadja a sorsát, hogy új életbe kell kezdenie. Megszeretheti, de ez a szerelem sosem lesz „első látásra szerelem”. Ahogy egyre több időt tölt együtt két ember, úgy egyre több lesz a közös élmény is. Lehet belőle jó és szoros kapcsolat is. De biztosan jó az, ha alaki csak beéri veled?

A férfiak többsége által nem igazán kedvelt Szex és New York sorozatban Charlotte mondta egyszer:

"A kapcsolat idejének felére van szükség, hogy túljuss valakin."

Ez lehet, hogy barokkos túlzás, de az igaz, hogy mindenkinek időt kell adnia magának egy kapcsolat után arra, hogy azt önmagában ténylegesen lezárja. Ha nem vagy kész az újra, mégis belekezdesz, azzal csak ártasz. És nem csak magadnak!